TÁNCTUDOMÁNY

Rituális körtáncaink szakrális és profán vonásai

A rituális táncok tartalmi jegyeire funkciójuk, az alkalom és időszak, valamint szokáskeretük alapján következtethetünk. E szempontokra ügyelve kísérlem meg a következőkben férfi- és női körtáncaink két csoportjának az értelmezését a karácsonyi és húsvéti ünnepkörben járt változatok alapján. Az első csoportba tartozó férfikörtáncok és az ezeket tartalmazó szokások közös vonása, hogy az előkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Így az ünnepkör rituális táncaiként tarthatjuk számon a betlehemes játékok és karácsonyi köszöntők pásztortáncát, a regölés néhány változatából ismert férfikörtáncot és a hétfalusi csángók borica táncát. Mindezek szervesen kapcsolódnak tehát a nap újjászületésének (téli napforduló) és a megváltást hozó gyermek születésének kozmikus méretű élményéhez abban a szellemben, ahogy a niceai zsinat (325.) a Mitrasz-kultusz jeles ünnepére, a nap születésnapjára tette Krisztus földi megtestesülésének emléknapját. A pásztorok egykori jelenlétére már az evangélium is utal (Lukács 2, 8-14), Jézus előtti tisztelgésüket (imádás) azonban csak a 14. századtól ábrázolják. A betlehemes játékba szőtt pásztortánc szinte az egész magyar nyelvterületen megtalálható, de értelmezése szempontjából különösen tanulságos a bukovinai székely változat, melyben a kifordított bundába öltözött, maszkos pásztorok járnak körtáncot a kis Jézus tiszteletére. A súlyos botok dobogtatásával és csörgetésével (kavicsok a bot aljában lévő fúratban) kísért tánc szokáskerete jelentős profán (archaikus) elemeket is tartalmaz. Ilyen az öreg pásztor jelképes meghalása, majd életre fújása, a pásztorok szabados viselkedése (a lányok és menyecskék ölelgetése), a két lábuk közé vett botra guggolás phallikus mozzanata. Virtuskodásuk része a rituális ugrás (botjukra támaszkodva megrúgják a mestergerendát) és mágikus erejükre utal a bundájukból kitépett szőr gyógyító ereje. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a vízkeresztig tartó betlehemezés idejére szigorú regulákkal szabályozott, zárt férfitársaságot (Mária és az angyal fiúgyerek) alkot a csoport, és együtt is laknak. A betlehemes játéktól független pásztortáncot is ismerjük Vas megyéből, ahol a karácsonyt köszöntő pásztorok cigány zenészekkel jártak házról-házra, és a “Csorda pásztorok…” kezdetű karácsonyi éneket követő dudanóta dallamára járták el a pásztortáncot. A karácsonyi pásztortánc-hagyományhoz kapcsolható az is, hogy a kántor az éjféli misén dudanóta imitációval idézte fel a pásztorok táncát. Az ünnepkör rituális férfitánca jelenik meg a karácsony másnapján járt regős ének egyes változataiban is, amikor a refrénre vagy az ajándékozásra szólító, gyorsabban énekelt részre járták a láncos botok csörgésével kísért körtáncot. Ebben az esetben is a szokás sokrétű összetevői (keresztény, asztrális, samanisztikus, bőséget kívánó és párosító szövegrészei) sejtetik e körtánc rituális szerepét. Ezt erősíti, hogy egyes helyeken csak felavatott legény vehetett részt a regölésben, másutt a szokás lezárásaként került sor az avatásra. A záró mulatság része volt Vas megyében az is, hogy összetörték a regöléskör használt köcsögdudát. Az ádventi előkészület és sajátos vonásai alapján még a téli napforduló rituális táncának tekinthetjük az aprószentek napján (december 28-án) járt, de a farsangba is áthúzódó borica táncot. A színes szalagokat és zajkeltő eszközöket (csörgőket, sarkantyúkat) viselő, kezükben csákányt vagy lapockát tartó táncosok a táncvezető irányításával járták a motívumok gyarapodó ismétléséből (egyes, kettes, hármas és török borica) álló, különböző alakzatokat is felvevő körtáncukat. A szokás jelvénye a “tebe” (fenyő hegye aranyozott gyümölcsökkel), a táncot kísérő maszkos figurák kelléke az oldalukat övező fakard, a derekukra erősített kolomp és a kézben tartott korbács volt, pantomimikus játékukban pedig ugyancsak megjelent a jelképes meghalás és életre fújás. A karácsonyt ünneplő és a téli napfordulót köszöntő, szakrális és profán elemekkel átszőtt férfikörtáncokkal szemben a tavaszi ünnepkor sajátos rituális tánca a húsvétot megelőző böjti időszak karikázója. A vasárnap délutáni litániától az esti harangszóig járt karikázók jelképekben gazdad színterei: a megújuló természet (réten a gyümölcsfák körül járták), az életet adó víz közelsége (patakpart és híd) és a szakrális környezet (templomkert, templom előtti tér). A böjti leánytánc tavaszt köszöntő szerepét hangsúlyozza az is, hogy szervesen kapcsolódik a tavasz behozatalát jelző, falut bejáró füzértáncokhoz és kapuzó játékokhoz. Ugyancsak a tavasz diadalát hirdeti, hogy virágvasárnap a kisze (tél) kivitelét követően vonuló füzértánccal és ezt megszakító karikázóval térnek vissza a lányok a patak partjáról a faluba. A tavaszi leánytánc eddig jellemzett funkcióját teszi teljesebbé a játszóban betöltött szerepe is. Míg itt a nagylányok ünneplőbe öltözve hívták fel magukra a figyelmet a szerelmi dalokra és legénycsúfolókra járt karikázóban, addig a legények különböző vetélkedőket, sportjátékokat játszva fitogtatták férfiasságukat. A játszónak ezt a “szerelem kertjeként” betöltött szerepét érzékelteti az is, hogy a legényekkel együtt járt párválasztó játékok követték a karikázót. Karikázóink időpontja, színhelye és funkciója arra utal, hogy e tradícióban felismerhető ar- chaikus elemeket új vonásokkal gazdagította a keresztény felfogás és a középkor szimbolikája. A természet megújulását és feltámadását köszöntő hangvételük ugyanis egybevág a nyugati kereszténységnek azzal a húsvét-felfogásával, mely már a 2-3. század óta nem a szenvedésre és halálra, hanem a feltámadásra helyezi a hangsúlyt. De megőrizték karikázóink a középkori költészet természetszemléletét is, mely a tavasz édes mámorában szólt a természet és szerelem megújulásáról. Körtáncaink két típusában tehát olyan nagy múltú rítusok emléke ötvöződik a keresztény és középkori hagyománnyal, melyek az életet adó napot és a megújuló természetet köszöntik profán naphimnusszal és apokrif feltámadási énekkel. Erről az archaikus hagyományról vall az is, hogy a megtermékenyítő nap és az újjászülető természet örök jelképeként férfiak illetve nők rituális körtáncába szőve fogalmazódik meg a két kozmikus méretű esemény nagy élménye. Pesovár Ernő Bukovinai székelyek betlehemes álarcai
Rajzok: Schöberl Magda
vissza a tartalomhoz