VILÁGTÜKÖR
ELIA-konferencia Lisszabonban
November 13-16. között rendezte meg kétévente szokásos konferenciáját és tisztújító közgyűlését a Művészeti Intézmények Európai Ligája, az ELIA. A szervezet 1990-ben alakult, székhelye Amszterdam. Jelenleg 36 országból mintegy 300 művészeti – elsősorban művészetoktatási – intézményt tömörít az építő-, a film-, és televízió-, az ipar-, a képző-, a színház-, a tánc- és a zeneművészet területéről. Legfontosabb feladata a művésztanárok és hallgatók Európán belüli mobilitásának elősegítése, a programok cseréje, a nemzetközi kooperáció fejlesztése, az információáramlás megkönnyítése. Az ELIA az egyes művészeti ágaknak megfelelően állandó szekciókat működtet. Közöttük a legtöbb önálló kezdeményezést felmutató szekció a táncművészeti, amelynek 45 tagja van, ezen belül egyetemek, főiskolák és színházak. Az ELIA tevékenységében hat magyarországi intézmény vesz részt: az öt művészeti főiskola, köztük a Magyar Táncművészeti Főiskola (amely értelemszerűen az ELIA Táncművészeti Szekciójának is tagja), valamint az Egri Tanárképző Főiskola. A lisszaboni konferencián ez utóbbi kivételével valamennyi képviseltette magát. A tanácskozás érdemi munkája plenáris üléseken és szekciókban zajlott; ez utóbbiból 49-et bonyolítottak le. A táncművészet szempontjából a legérdekesebb a három szakaszban, demonstrációval egybekötve megrendezett előadás volt Új technológiák a táncművészképzésben címmel. A londoni Bedford Interactive szakemberei fejlesztés alatt álló számítógépes programjaikból adtak ízelítőt. Ugyancsak hasznosnak bizonyult a Felsőfokú táncművészképzés Európában című szekció, még akkor is, ha – közvetlenül a konferencia megkezdése előtt -, e témát csupán a dél-európai országok tárgyalására szűkítették. Az ELIA tisztújító közgyűlésén a megjelent küldöttek újjáválasztották az Elnökséget. A táncművészek közül Eva Kapazoglon asszony, az athéni Állami Táncművészeti Iskola tanára, és Raimon Avila úr, a barcelonai Institut del Teatre tanára (Maurice Béjart együttesének egykori tagja) kapott bizalmat. A konferencia kapcsán a Táncművészeti Szekció tisztújítása is lezajlott. Az új elnök személyéről azonban nem született döntés; a testületet átmenetileg továbbra is Cisca van Dijk asszony, a Rotterdams Dansacademie tanára vezeti. A tanácskozás szervezői a kb. 500 főnyi meghívott számára, gazdag kulturális programkínálatot biztosítottak, a nyelvi korlátok miatt bőséges táncprodukcióval. Ilyen volt a Budapesten is járt Gulbenkian Ballet társulatának, illetve az Escola Superior de Dance hallgatóinak előadása, egyéb táncművészeti iskolák növendékei mellett. A konferencia nagyszabású nyitó- és záróünnepségén a portugál kormány magas szinten képviseltette magát. Az ELIA tagjai legközebb két év múlva, Finnországban találkozhatnak. Bolvári-Takács Gábor vissza a tartalomhoz







