INTERJÚ

“Naponta formában tartjuk magunkat”

Veronica Endo és Lencsés Károly

Reflektorok szuronyhegyén táncolnak a fekete semmiben. Részvétlenség tátong körülöttük. Mozdulat-ölelések, forgások, emelések fonalába gubóznak a didergető, szürke közöny ellen. Orfeusz és Euridike: Lencsés Károly és Veronica Endo a balett-terem után először táncolja be a Pécsi Nemzeti Színház színpadát a Pécsi Balett új bemutatójára készülve. Kicsit szaporábban szedik még a levegőt, amikor kopogásomra kikukkantanak szemközti öltözőik ajtaján, testük köré csavart törülközővel, zuhanyozás előtt. Hogy mikor beszélgethetnénk? – “Most azonnal – veti oda a szűk folyosón köztünk átfurakodó exbalettigazgató, Tóth Sándor gyakorlatias életbölcsességgel. – Érdeklődik a ,sajtó’? Megragadni a ritka lehetőséget!” Lencsés Károly azonban – szokása szerint – tétovázik. Mennyi az idő? Hétéves kisfiáért siet az iskolába. “Akinek minden izma a helyén van, s a vérében van a tánc” – meséli később. De most, sajnos, nem ér rá. Holnap ha megfelel. Veronica azonban tíz perc múlva mellettem ül a színészklubban. Herczog-Bartók: A csodálatos mandarin Fotók: SIMARA A lány: Veronica Endo A címszerepben: Lencsés Károly – Ha nem tudnám, hogy perui, japánnak nézném. – Japán, spanyol és kecsua-indián nagyszülők unokája vagyok – adja meg gyakorlottan a ki tudja, hányszor firtatott magyarázatot. Meglepően jól beszél magyarul. Viselkedését a gésák visszafogott finomsága jellemzi. – Limában születtem, tipikus délamerikai nagycsaládban. Hat testvér között én vagyok a legkisebb. Hogy mikor kezdtem táncolni? Hát elég későn. Ámbár a művészi tornával is együttjár bizonyos balettmozdulatok megtanulása, gyakorlása. Építész édesapám halála után főként a fizetés miatt jelentkeztem a limai színház tánckaránál, tizenhároméves koromban. Ezzel egyidőben egy magánbalettiskolában is tanultam. Képzésem ösztöndíjjal folytatódott Santiago de Chilében, ahol magyarokkal találkoztam: Dózsa Imrével, Nagy Ivánnal, Seregi Lászlóval, Sebestény Katalinnal És egyszercsak megérkeztem Budapestre és a Táncművészeti Főiskolára. Spanyol idegenvezetésből, nyelvtanításból, modellkedésből tartottam el magam, s ez egészíti ki a fizetésemet ma is. Amikor 1993-ban végeztem, a Pécsi Balettnél kaptam helyet. Azóta itt élek, és maradok, amíg lehet. Herczog István kitűnő koreográfus, a tőlem elvárható legnagyobb teljesítményre serkent, lelkesít és fokozatosan egyre nagyobbak a szerepeim. Dvor zak Requiemjében – Dévay Katalin és Herczog közös munkájában – táncoltam az első szólót, a másodikat Herczog István Sosztakovics-estjén, tavaly a lányt A csodálatos mandarinban és most Euridikét. Mindegyikben Lencsés Károly volt a partnerem. Biztonságban érzem magam mellette, nemcsak szakmailag, emberileg is. Segítőkész, megértő, türelmes. – Veronica némi kerülővel jutott a pályára, Lencsés Károly viszont végigjárta a táncossá válás minden szokásos lépcsőfokát. Iskolái végeztével, Gál Jenő, majd Havas Ferenc növendékeként 1984-ben szerződött Pécsre. Miért? – Elmamlaszkodtam. Minden más hely megtelt, mire “fölébredtem”. Nem szeretek nyüzsögni, előtérbe tolni magam. Nem tülekedek szerepekért sem. Várom, hogy észrevegyenek, kiválasszanak. Ez a koreográfus feladata, az enyém meg, hogy törekedjek a tökéletesre, noha tudom, hogy abszolút tökéletes táncos nincs – Mereng maga elé, aztán rámemeli szelíd szemét. Megnézni, egyetértek-e vele – Herczog Istvánnak az a véleménye, hogy Ön különlegesen ideális táncos. Alkata szerint is, mert robusztus, magas, erős, meg azért is, mert szó nélkül megpróbál mindent, szolgálja a produkciót, nem kíméli magát. – De azért ésszel dolgozom, teljes koncentrációval. Az első években Eck Imre és Tóth Sándor valamennyi balettjében részt vettem. Eck Imrétől – aki folyamatosan figyelte a szerepek alakulását, miközben mégis egyéni megoldásokra ösztönzött -, tanultam meg igazán, mit jelent a kreativitás egy táncos számára. Később vendégkoreográfusokkal, köztük Krámer Györggyel is dolgoztam. Kezdetben, mint minden “akadémikus neveltetésű” táncosban, bennem is élt a vágy, valami nagy, klasszikus szerepben megmutatni magam. Aztán megszerettem ezt a stílust, a klasszikus és modern balett ötvözetét. Maradéktalanul megbízom Herczog István ítéletében, koreográfusi teljesítményében. Huszonöt évig dolgozott külföldön, a profi táncvilágban, nagyhírű szaktekintélyek mellett. Próbálja Pécsett is megvalósítani most azt a színvonalat, amit persze behatárol az itteni színpad mérete és az anyagi körülmények, de táncolni azért ugyanúgy lehet. – Herczog szerint Ön is megfelelne a nyugat-európai követelményeknek. Ehelyett sokkal kevesebb pénzért legyökerezett Pécsett: nem keresve kiugrási lehetősége- ket. – Talán majd egyszer én is – tűnődik bizonytalanul. – Majd? Egyszer? Nem érzi az idő szorítását? Harminchárom éves. S bár pillanatnyilag kifogástalan erőnlét, technikai felkészültség és színpadi tapasztalat birtokában van, mégis, mire vár? – Hogy kiválasszanak, felkérjenek egy jó szerepre, amiért valóban érdemes kimozdulni innen. Mert számomra egyáltalán nem mindegy, mit kell táncolnom. A komoly, értékes szerepeket szeretem. Tibalt figurájában például végre igazi klasszikus balettfeladatokat kellett megoldanom, s ezektől már igencsak elszokott az izomzatom. Valódi szakmai izgalmat jelentett. hogy “formába hozzam” magam. És most itt van Orfeusz, amely megint “másképp” nehéz. Sokat kellett ezen a szerepen dolgozni színészileg is, hiszen végig jelen kell lenni az előadásban – s ez ismét szokatlan, nagy fegyelmet és teljes átélést igényel. Herczog-montázs: Orfeusz Orfeusz: Lencsés Károly, Euridike: Veronica Endo Fotó: SIMARA – Mint Orfeusz, a pas de deux-k során harminckétszer lebbenti a levegőbe Veronica Endo ötven kilóját. Szinte észrevétlen, honnan meddig tart egy-egy emelés, táncuk lendülete annyira töretlen. Hogyan érik el ezt az állóképességet? – Most valójában arra gondol, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban a teljes estét betöltő balettelőadás száma igencsak kevés? – kérdez vissza váratlanul. – Mert szerintem az, bár a műsorpolitikába mi nem szólhatunk bele. Januárban például – az Orfeusz-premierrel együtt – három előadásunk van, februárban négy, azután újrapróbáljuk Herczog-Bartók: A csodálatos mandarin című balettdrámáját. Ezzel utazunk fel a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mivel az őszi operaházi Mandarin-Fesztivál meghívásának a Pécsi Balett nem tudott eleget tenni Az együttes az idén – két évnyi kihagyással – ismét ellátja a színház operett- és musicalrepertoárjának táncos feladatait, mint a Pécsi Balett fennállása óta bármikor. Ez a kötelezettség pedig nem tesz jót egyértelműen a balettegyüttes művészi munkájának, s itt elég csak a különféle próbaegyeztetésre, szervezési problémákra gondolni A lényeg azonban, hogy a napi balettgyakorlatokra – Kovács Zsuzsa balettmester vezetésével – mindig maradjon idő. Ez biztosítja, hogy napról napra formában tarthassuk magunkat! Rezes Zsuzsa vissza a tartalomhoz