VILÁGTÜKÖR

Így is lehet politizálni!

A Budapest Táncegyüttes pozsonyi vendégjátéka

November 11-én Pozsonyban a Budapest Táncegyüttes a Lú cnica Művészegyüttessel adott közös műsort a Ru zinov Kultúrházban. A Kárpát-medence hagyományos táncaira, zenéire épült előadás – a Közép-Európa e térségében élő népek baráti kézfogása jegyében – a politika számára is példaértékű eseménnyé vált. Igen, így is lehet politizálni. Ha meg akarunk maradni e térségben, ha békésen együtt, egymás mellett akarunk élni, nemzeti-etnikumi másságunkat megőrizve fejlődni, akkor ez csak így, egymás kultúráját megismerve, egymást tisztelve lehetséges. Épp ezt a szándékot demonstrálta a közös vállalkozás, ez a két pillérre támaszkodó, de közös forrásból merítkező produkció. A Kárpát-medence népeinek, nemzeteinek hagyományos tánc- és zenekultúrája lényegében egy tőről fakadt; másságát viszont épp az adott nemzet, etnikum adta hozzá. Nézzük ezt egy-két konkrét, a színpadon is megjelent példán keresztül. A pásztorok életbiztonságot jelentő foglalkozási eszköze a pásztorbot (magyaroknál, cigányoknál), a csörgőbot (románoknál, szlovákoknál), a fokosfejsze (szlovákoknál, goráloknál). Az őrzésre bízott állat rablókkal, vadállatokkal szembeni védőeszköze tehát munkaeszköz, mely később a pásztor ügyességkifejező használati tárgya lett. Táncos funkciót nyert, s így a pásztortáncokban a virtuozitás, a bátorság, a tehetségbizonyítás kifejezését is szolgálja. (Lásd: pásztorbotoló, dunántúli táncok, román hajdútánc, liptói betyártáncok, hajdau stb.). Ezeknél a táncoknál, illetve pásztortáncoknál általában a mozgáskultúra, az eszköz használatának a módja megközelítően azonos minden nációnál. A cifra, a lépve-futva haladó, a guggoló, a láblengető motívumok uralják a táncokat, és bennük természetesen az eszköz virtuóz kezelése, forgatása, átugrálása, lábak alatt átdobálása, védekezésre, ütésre használata a domináló. És fordítva: minden náció táncában megjelennek ezek a mozgáselemek, mert az eszközök mások, de funkciójuk azonos. Ugyanígy “bonckés” alá helyezhetnénk a látott verbunkos táncok alapján a dunántúli, a szatmári, az erdélyi, a palóc, a szepesi, a liptói, a goral táncokat, illetve a Kárpát-medence területén kialakult verbuválási kultúrát, továbbá a népszokásokra épült koreográfiákat: a Budapestnél a palóc lakodalmi szokásokat, a Lú cnicánál a karácsonyi időszak köré csoportosuló szokások színpadra állítását. A lakodalom küldetése, felépítése, tartalma, szereplői, szokásprocedúrái a látott magyarhoz hasonló a szlovákoknál, a románoknál, a lengyeleknél stb., akárcsak a Lúcnica által bemutatott, karácsonyhoz kapcsolódó szlovák szokások, hiedelmek, megjelenítési módok stb. hasonlatosak a Kárpát-medencében együtt élő más népeknél. Mindkét esetben ugyanazt mondták el a közös műsorban bemutatott kompozíciók, bár más-más nyelven énekeltek, és mozgásukban, zenéjükben mások-mások a nemzetet, etnikumot jellemző vonások. Ami viszont a színpadi előadásban mégsem volt azonos, az a két országban jelentős alkotó személyiségként, koreográfusként ismert és elismert Zsuráfszki Zoltán és Stefan Nosál alkotói és hagyománytisztelői koncepciója. Zsuráfszki a művek színpadra állításánál a tánc-, a zenekultúra hagyományosan tiszta nyelvezetét alkalmazta, annak belső erejére támaszkodott, s a csoportra formált koreográfiáknál is megőrizte a táncosok egyéni jellegzetességeit, míg Nosál igyekezett a hagyományból kiemelni a legszebb mozzanatokat, s ezeket monumentálisra felnagyítva, térben jelentősen variálva, ünnepi külsőbe öltöztetve, a nemzeti jelleget túlhangsúlyozva, egyszerre mozgó nagy létszámú csoporttal előadatni. Mindkét alkotói és hozzáállási forma általánosan elismert. Én magam az első változatot vallom a követendő útnak. Mindazonáltal a közös előadás így is igen nagy értéket jelentett: a “barátként egymás mellett” lehetőségének tényét igazolta. Zsuráfszkit idézve: “…az egymást tisztelés politikája éppen így érvényesülhet… Azt hiszem, ennek a közös programnak legfontosabb feladata, hogy mi éppen a legláthatóbban mondjuk el a véleményünket. Mi, akik egy kultúrában nőttünk fel, akik egy kultúrát ismerünk.” Az előadás létrejöttéért dicséret illeti az előadást vállaló együtteseket, mert tudásuk legjavát adva álltak helyt, és szereztek a pozsonyi közönség számára egy nagyon szép estét. Takács András
A Budapest Táncegyüttes a Ru zinov Kultúrház előtti téren
Fotó: a Szerző vissza a tartalomhoz